Villamos és épületgépész műszaki előkészítő
Villamos és épületgépész műszaki előkészítő
Villamos és épületgépész műszaki előkészítő
Szívesen dolgoznál a szakma élvonalában és szeretnél olyan stabil karrierutat, mint a lemezalap alá készített 80 cm vastag, rétegesen rakott, 95%-os tömörségű daráltbeton ágyazóréteg?
Mivel foglalkozunk és mire számíthatsz, ha csatlakozol csapatunkhoz?
Az ÉPDUFERR Nyrt. egy dinamikusan fejlődő társaság, melynek fő tevékenysége az építőipari generálkivitelezésre épül. A vállalkozásunk 2004-ben indult, és kezdetektől fogva a multinacionális ügyfélkört célozta meg. 2013-ban kezdtük el az építőanyag kereskedelmi, 2021-ben az acélkereskedelmi és feldolgozási tevékenységet. Szándékunk, hogy az acélkereskedelmi tevékenységet nemzetközi piacokon is eredményesen tudjuk működtetni. Hosszabb távú célunk, hogy 5 éven belül Magyarország egyik meghatározó vállalata legyünk. Egy stabil, több lábon álló vállalat, melynek árbevétele ennek szellemében emelkedik.
Büszkeséggel tölt el minket, hogy a 2021-es év végén Nyrt.-vé alakultunk és a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán megjelentek részvényeink.
Fiatalos csapat vagyunk, tehetséges fiatalokkal szeretünk együtt dolgozni, akiknek megadunk minden támogatást ahhoz, hogy nálunk hozzák ki magukból a maximumot.
Legfontosabb feladataid:
Milyen körülményekre számíthatsz?
Miért éri ez meg Neked?
Mikor érdemes erre az állásra jelentkezned?
Mi történik miután jelentkezel?
Ami még felmerülhet benned:
Egyetemre járok, megoldható, hogy időnként bemenjek egy előadásra?
Alapjáraton teljes munkaidős állást kínálunk, de bizonyos keretek között tudunk rugalmasak lenni. Mivel a munkaidőd egy részét magadnak osztod be, biztos, hogy nem lesz gond, valamint kifejezetten örülünk a kollégák fejlődésének ?
Milyen lesz a főnököm?
Tamás kifejezetten jó fej, évek óta dolgozik csapatunkban. Igazi mérnök, minden, amit tesz vagy mond, az valós számokon alapszik. Vízióját minden esetben képes felfoghatóan kivetíteni, és ha bármikor elakadsz valamiben, akkor nyugodtan kérdezhetsz tőle, segíteni fog. Az a típus, aki rendszeresen ad visszajelzést, úgyhogy a csapatában garantált a szakmai fejlődés, tanulás.
Te is dolgoznál a csapatunkban és részese lennél sikereinknek? Jelentkezz még ma, magyar nyelvű önéletrajzzal! Egy rövid motivációs levélnek pedig kifejezetten örülünk! ?

- Elvégzed a kivitelezési munkák műszaki előkészítését
- Elkészíted a költségvetéseket, árajánlatokat, ártükröket
- Fogadod a beérkező alvállalkozói/beszállítói ajánlatokat, javaslatot teszel a legkedvezőbb ajánlat kiválasztására
- Elkészíted az ajánlatok mellékleteit, közreműködsz az ütemterv elkészítésében
- Részt veszel a termelésbe való átadáson, a kivitelezés során kapcsolatot tartasz a projektvezetővel, részt veszel a szakági pótmunkák kidolgozásában
Milyen körülményekre számíthatsz?
- Az állás teljes munkaidős. Rugalmas időbeosztás és home-office lehetőség van. Heti 3-4 nap irodai jelenlétet várunk Tőled, a minden igényt kielégítő irodánkban: Láttad már milyen király irodája van a Google-nek? Na a miénk nem olyan…MÉG! De rajta vagyunk az ügyön, ezt megígérhetjük Neked! ?
- Irodánk Budapesten a Budafoki út 183. szám alatt található. Tömegközlekedéssel könnyedén megközelíthető, autóval pedig kényelmesen tudsz parkolni az udvarban található zárt parkolóban.
- Munkádhoz telefont, laptopot, munkaállomást, a munkautakhoz céges autót biztosítunk
Miért éri ez meg Neked?
- Részletes, hatékony betanítással készítünk fel a napi feladataidra
- Piacképes, dinamikusan fejlődő bérezés, rendszeres bérkorrekció; Nem leszünk hálátlanok azért, hogy a szíved-lelked kiteszed a Csapatért.
- Megbízható, stabil munkahely (három Covid-19 hullámot is leépítés nélkül, sikerrel és fejlődéssel zártunk), hosszú távú munkalehetőség
- Széles körű cafeteria juttatások (Bármilyen formában kérhető)
- Az irodában kávét, teát, üdítőt és vizet biztosítunk Számodra
- Folyamatos, munkakörrel kapcsolatos képzésekre van lehetőséged
- Azonnali munkakezdés lehetséges, de ha felmondási időd van, megvárunk ?
- Gyakori céges rendezvényeken találkozhatsz azokkal a kollégákkal is, akikkel a hétköznapokban ritkán van munkakapcsolatod
- Velünk egy stabil, magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cégben valósíthatod meg karriercéljaid
- Végig kísérheted projektjeidet a projektvezető és az építésvezető kollégákkal egy közös csapatot alkotva az ajánlatadási fázis első pillanatától annak átadásáig
- Izgalmas, változatos, kihívásokkal teli projektekben vehetsz részt
- A szakma élvonalába tartozó partnerekkel és elismert, nemzetközi Megbízókkal dolgozunk együtt
Mikor érdemes erre az állásra jelentkezned?
- Villamosmérnök/ épületgépész mérnök vagy technikusi végzettséged van
- Előny, ha van néhány év építőipari kivitelezésben vagy tervezésben szerzett tapasztalatod
- Tudod használni a Microsoft Office-t és láttál már tervező, tervkészítő, műszaki rajzoló, költségvetés készítő programokat ?
Mi történik miután jelentkezel?
- Amennyiben relevánsnak tartjuk a szakmai hátteredet, egy személyes interjúra fogunk meghívni, ahol be tudsz mutatkozni a cégvezetésnek. Ez egy kb 40 perces beszélgetés lesz, ahol lesz lehetőséged megnézni a környezetet és beleszagolni a hangulatba.
- Az interjú után maximum 10 napon belül értesítünk Téged a döntésünkről.